Észak-Magyarországi Régió Duális Szak- és Felnőttképzési Akadémia.

Hevesi Konzultációs és Felnőttképzési Központjának Ünnepélyes Megnyitójáról Számolhatunk be.

Észak-Magyarországi Régióban , azon belül Heves megyében az a felismerés vezetett programunk kialakításához, hogy belássuk, elfogadjuk és megértsük a térségben élő emberek problémáit.

Stratégiánk a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja), Heves Megyei Területfejlesztési Program, a Kereskedelmi és Iparkamara, valamint  a  Klebelsberg Intézményfenntartó és a Türr István Képző és Kutató Intézet céljait egyesítve egy olyan komplex segítséget nyújt Intézményünk, mely egyedül álló módon segíti a térség fejlődését és versenyképességét  egyaránt.
Tevékenységeink az alábbi célcsoportok megszólításával kerültek indításra.

Célunk a halmozottan hátrányos helyzetű, szegregált lakókörnyezetben és mélyszegénységben élő emberek felzárkóztatása, társadalmi integrációjának elősegítése térségünkben. Olyan fiataloknak,  akiknek  szakképzésük hiányos, szakmai tudásuk kiaknázatlan, szakmai műveltségük szegényes, elhelyezkedési gondokkal, mentális és értékrendi problémákkal, szocializációs hiányokkal küzdenek, a migráción gondolkodnak.

A pályakezdők segítése pályaorientációs tanácsadás, képzés, tréning, átképzés és továbbképzés formájában.

Segítséget kívánunk nyújtani a tartós munkanélkülieknek, a 8 általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőknek, az 50 év felettieknek foglalkoztathatóságának javításával, valamint a megváltozott munkaképességűek, integrációs folyamatának képzési és munkáltató oldali támogatásával.

Olyan komplex és személyre szabott oktatás biztosítása, melyek az életkörülmények javításán túl – esélyeinek növelése mellett – , lehetőség szerint aktív keresőtevékenység folytatásához hozzásegíteni és az elsődleges munkaerőpiacon való megjelenést tűzni ki hosszú távú célként, megteremtve egy modellt, mely követendővé válhat a közösségben élők számára.

Segítséget adni ahhoz, hogy a társadalomba újra képesek legyenek beilleszkedni.  Mi ennek csak lehetőségét tudjuk felkínálni, az úton saját elhatározásukból, szabad akaratukból kell végigmenniük.

Olyan fiatalok, akiknek életében sok-sok kudarc jutott osztályrészül, kilátástalanságukban rossz utat választottak a problémáik megoldására. A személyiségközpontú, tevékenység és tanulás alapú programunk célja, hogy javítsa a képzettségi szintet, növelje a továbbtanulási esélyek kiegyenlítődését, csökkentse a társadalmi kirekesztődést, végső soron pedig javítsa a munkavállalói esélyegyenlőséget, miközben a foglalkoztatottságuk – ide értve a jövedelem szintjét is, ami felváltaná a segélyeket – növekedjen. Célunk az életvezetés fontosságának és szerepének növelése.

A társadalom által elvárt normáknak feleljenek meg, ehhez viszont elengedhetetlen feltétel, hogy a társas, közösségi viselkedés szabályait megtanulják betartani. A jelenlegi magyarországi társadalmi-gazdasági helyzetben úgy látjuk, hogy számukra a megszerzendő javak, érvényesülések elérhetőségét így tudjuk biztosítani. Mindehhez szükséges reális énképük kialakítása, hogy önmagát elfogadó,

identitástudattal rendelkező, erkölcsös életet élő emberekké váljanak, akik újra képesek lesznek  a munkaerő-piaci feltételeknek megfelelni.

A képzések indításához elengedhetetlen, hogy a bekerülő emberek tudásszintjét, kompetenciáit felmérjük, feltérképezzük személyiségét, hogy az oktatási és személyiségfejlesztést személyre szabottá tudjuk tenni. Ezért a program – rendhagyó módon – családokra, azon belül korcsoportokra és célcsoportokra olyan szegregált lakókörnyezetben élő 16-18, illetve 30 éves korú emberek csoportjára irányul, akik esetében a társadalmi hátrányok elszenvedése koncentráltan jelentkezik.

A Régióban hiányszakmákban történő szakemberképzést is végzünk, mely a piac, a térségben működő vállalatok, vállalkozások, de nem utolsó sorban az ide betelepülni vágyó piaci szereplők szakemberigényének és képzési igényének  kielégítését szolgálja, egyben megelőzi, csökkenti  a szakemberek  elvándorlását,  vonzóbbá ,élhetőbbé téve térségünket

Korosztályok:
16-18 éves illetve 18-35  éves korig: az általános iskolai végzettség megszerzését szolgáló felzárkóztató képzés, a szakképzésbe való bekapcsolódáshoz szükséges bemeneti szakmai kompetenciák fejlesztése, államilag elismert szakképesítés megszerzése.
35 feletti korosztály speciálisan történő bekapcsolása a Heves megyei célok tekintetében történi.

Részcélok:
Csökkenjen a Régióból elvándorolni kívánó szakképzett és képzetlen aktív korú emberek száma, helyi és térségi gazdasági szereplők által foglalkoztatottak száma növekedjen.Javuljon a térségünkben, első sorban Heves megyében, de nem utolsó sorban Észak-Magyarországi régiókban élők számára szolgáltatásokhoz való hozzáférés (beleértve a szociális, közösségi, oktatási, képzési, egészségügyi és munkaerő-piaci szolgálatokat)
– javuljon a bevont személyek képzettségi szintje, tudása, megtalálja a helyét, szerepét a régióban, közvetlen környezetében, családjában – az ott élő embereknek megelégedését példával mutassa.
– növekedjen azon személyek száma, akik társadalmi felzárkózást segítő, különösen oktatási, képzési és foglalkoztatási programokba kapcsolódnak
– növekedjen a célterületen élő személyek közül foglalkoztatásba kerülők száma
– javuljanak Heves megyében, Eger, Bélapátfalva, Füzesabony, Gyöngyös, Gyöngyöspata, Hatvan, Heves, Lőrinci, Kisköre, Pétervására, Verpelét és vonzáskörzetében a programba bevont fiatalok és idősebb korosztály esélyei a szakmához jutáshoz
– alapkompetenciák biztosítása, kialakítása, elsajátíttatása- 8 általános iskolai végzettség megszerzése
– digitális esélyegyenlőség növelése, írástanulás, analfabetizmus megszüntetése,
– motiváltság kialakítása: a programban résztvevőnek legyen igénye arra, hogy a társadalom elfogadott, megbecsült tagjává váljon
– személyiségfejlesztés
– társadalomba való visszailleszkedés elősegítése
– igény kialakítása a változásra, önmaga megmérettetésére, saját személyiségének jobbá tételére
– igény a tudatosan, közösen elhatározott, előre megtervezett tettek végrehajtására, a jónak, hasznosnak, előrevivőnek ítélt gondolatok melletti bátor kiállásra.
– annak felismerése, hogy az egyén csak többedmagával képes változásokat elérni, kialakítani-, a társak, a család, a barátok- egy közösség adják azt a magot, amely a biztos kiindulást jelenti, az összetartozás érzése többleterőt produkál, a bizalom bázisán meg lehet tervezni és el lehet érni a célt.

Stratégiák:
– mentorok és a program megvalósításában minden résztvevő folyamatos – heti rendszerességgel megtartandó csoportmegbeszélése
– szakmai konzultáció – külső kapcsolati háló bevonása
– esetmegbeszélések / értékelő, problémamegoldó /
– „háló” – rendszer felépítése: az objektív, komplex látásmód kialakításának érdekében egy foglalkozás keretén belül több szakember figyeli a csoport munkáját, az egyéni különbözőségeket, hogy a továbbiakban személyre szabott, fejlesztést tudjanak nyújtani

A képzés, átképzés, foglalkoztatás eszközeivel az életmód változását kell elérni. Az ezt „elszenvedők” olyan lehetőségek és készségek birtokába kell, hogy jussanak, amelyek segítségével növelni tudják a munkaerő-piaci presztízsüket és önértékelésüket

A megváltozott életmódot és a megváltozott értékrendet, annak eredményeit meg kell őrizni, fenntartani és a többségi társadalomnak be kell mutatni, csökkentve ezzel a negatív többségi hozzáállást, növelve az elfogadottságot.

Kompetenciák, motiváció felmérése, személyiségteszt
– ismerkedés, helyzetelemzés, családlátogatás
– tréningek, a drámapedagógia módszereivel
– csoportok kialakítása
– motiváció
– konfliktuskezelés
– kommunikációs készségfejlesztés
– társas kapcsolatok kiépítése
– tanulás módszertani tréning- a program megismerése, feladattudat kialakítása

Módszerek:
– kérdőívek, egyéni foglalkozások,
– fejlesztő tréningek
– problémamegoldó beszélgetések
– család megsegítése mentálhigiénés módszerekkel (krízis-analízis, tanácsadás, segítés, stb.)

Észak-Magyarországi Régióban
„IOSZIA” Duális Szak- és Felnőttképzési Akadémia Konzultációs És Felnőttképzési Központjai
:
Eger Konzultációs És Felnőttképzési Központ
Bélapátfalva Konzultációs És Felnőttképzési Központ
Füzesabony  Konzultációs És Felnőttképzési Központ
Gyöngyös Konzultációs És Felnőttképzési Központ

Gyöngyöspata Konzultációs És Felnőttképzési Központ
Hatvan Konzultációs  És Felnőttképzési Központ
Heves Konzultációs És Felnőttképzési Központ
Lőrinci Konzultációs  És Felnőttképzési Központ
Kisköre Konzultációs És Felnőttképzési Központ
Pétervására Konzultációs És Felnőttképzési Központ
Verpelét Konzultációs És Felnőttképzési Központjának

Tanfolyamok Miskolcon | Tanfolyamok Egerben | Tanfolyamok Hatvanban | Tanfolyamok Salgótarjánban | Tanfolyamok Balassagyarmaton | Tanfolyamok Gyöngyösön | Tanfolyamok Pásztón

Tisztelettel:
Fülöp Henrik
Intézményvezető
hirek.ws.all – hirek.ws.orszagos

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.